Ahogy egyre hűvösebb lesz, úgy alakul át a ruházatom futáshoz. Egyik alkalommal, indulás előtt, a bejáratnál lévő tükörben azon kaptam magam, hogy az imádott, gyönyörű rikítózöld, Asics GT 1000 cipőmön kívül, minden fekete rajtam. Nem tetszett, ezért gyorsan végiggondoltam mit tudnék lecserélni, de éppen akkor minden vagy a szennyesben volt, vagy nem tudom.
Elindultam, és valami új, ismeretlen dolog kötötte le a figyelmem egy részét futás közben. Egy idő után jöttem rá, hogy rohadtul zavar a feketeség. Nem éreztem magam otthonosnak benne.
Tudom, hogy ebben az országban a full black egy életstílus. Véd, ápol, és legfőképp eltakar, ráadásul piszok hasznos, mert sosem piszkos. Nem kell gondolkodni a színvariációkon, nem lehet elrontani a minták eklektikusságát. Ugyanakkor az esti futás során, pláne, ha nem ég egy lámpa, a szembejövő fekete nindzsák észrevétele az utolsó pillanatban egyáltalán nem klassz dolog, kibillenthetnek a ritmusból.
Extrovertált ember vagyok, ezért mindig van rajtam szín, színek. Képes vagyok kifejezni vele a hangulatomat, vagy pont ellensúlyozni tudok egy nagyon kék napot. Inspirál, feltölt, kiemel, és – ami a futáshoz elengedhetetlen – erőt ad.
Ráadásul, amikor megyek futni, vagy jövök haza, és már sötét van – ami az év legalább felében igaz –, akkor nem akarnak véletlenül elütni az autók, pláne, ha aznap csúcsdöntős hangulatomban voltam, és alig van erőm a hazaútra.
Azóta ez, a színek a ruhadarabok beszerzésénél, és indulás előtt is szempont, hogy mindig legyen rajtam valami, amitől mások számára láthatóvá válok. Tehát a praktikusság az első, bár így lehet, hogy nem leszek címlapfiú egy futómagazin borítóján. 😄