Általában a futóknak van egy jól bevált légzése, akár tudatos, akár vegetatív. Igazából nem egy van, hanem több, hiszen pl. ha jön egy emelkedő más légzésre kell váltani. Ahogy minden váltás esetén, itt is a kulcs a tempóban van. A legfontosabb, hogy ne ess ki a ritmusból.
Amikor gyerekkoromban kosárlabdáztam, az edző egyszer behozott egy lemezjátszót a tornaterembe, és feltette a „Klasszikusok popritmusban” című lemezt. Mondom de klassz lesz, szól a zene, kosarazunk…aha, persze. Kemény munka volt. Kizárólag ritmusra léphettem, közelíthettem a palánkhoz, és dobhattam kosárra. Összehangolni a lépéseimet, ahhoz automatikusan a labdapattogtatást, figyelni a sebességre, és persze, hogy kijöjjön a lépés ahhoz, hogy megfelelő távolságban legyek a dobáshoz. Nem volt könnyű, de egy délután alatt megtanultam a tempódobást.
Ez a titka a futás közbeni váltásnak is. Adj valami takkot magadnak belül, és kövesd. Ezt csinálhatod úgy, hogy a lépésszámra figyelsz, hiszen ahogy az megszaporodik egy emelkedőn, úgy ha megy vele a légzés, az biztosan segít a megnövekedett igénybevétel kielégítésében. Lehet ez egy zene is, ha jól rakod össze a lejátszási listád, akkor mondjuk az utolsó kilométerre egy pörgősebb szám segít, hogy kifusd magadból a tartalékod az edzés végére. Persze figyelj, hogy ne lépd túl a határaidat – ha úgy érzed sok, akkor lassíts vagy állj meg!